Picúr - 2014-07-19

NOS!  Lett egy kiskutyánk!

Hosszú várakozás, többszöri családás (előző kutyikák - nem született meg, ill. betegen született) előzte meg a mostani öröm-pillanatot.

 

Június eleje óta, amikoris a kiskutyuka betgen megszületett, és az állatorvos 4 nap után elvitt elaltatni, hiszen nem volt életképes, döntöttem úgy, hogy kézbe veszem a dolgokat, és nézelődtem midenfelé....

 

Voltak tacskó kutyuskák ..., de nagyon nagyon messze tőlünk, és azok is majdnem mindig hétközbeni azonnali elmenetellel lettek volna csak a mieink...

 

 

... mígnem váltottam, és már másfajta kutyuskát is  néztem...

 

Így találtam tehát a mi mostani kicsi szépségünkre.  Ketten voltak testvérek, akik  közül a végső döntést Csanádka mondta ki, és hoztuk el a mi kicsinyke PICÚR-unkat.

 

 

Megérkezése napján már egyértelműen látható volt, hogy a virágjaim és Picúr nem férnek meg együtt.  Ennek okán tennem kellett arról, hogy megmentsem a legszebb jegecskéimet, ill. a napvirágraim egy részét.

 

Kutyuka kászta, mint a többi kéthónapos kicsike, de nagyon aranyos, és sok sok mosolyt csal az arcunkra (az olykori bosszankodások mellett), és már most látszik, hogy Csanádkának nagyon jó, hogy van kutyukája, és csak remélni tudom, hogy előbb utóbb játszótársa is lesz:)

  

Látogatóban Nikikénél - 2014. július

Hazaérve Henikétől, és mielőtt Pestről is hazaindultunk volna mindenképpen akartam látni Keresztlányomék kicsi Nikikéjét is.

Nagy élmény volt Őt is látni. Ugyan vele nem tudtunk annyi időt eltölteni, mint Henikével, de azalatt a néhány óra alatt, amíg ott voltunk, vele is nagyon kedves pillanatok részesei lehettünk.

Külön élmény ért...!  Már a svájci út előtt elterveztük, hogy hazaérkezésünk másnapján megyünk Nikihez, és még ekkor jó előre keresztlányom kérte, hogy tegyek már meg valamit :)  Vágjam le Nikike haját.  Természetesen örömmel tettem eleget a kérésnek, és a mondhatni kincset érő első tincsecske levágását követően igyekeztem nem elrontani a szépséges firzuráját a kicsi vakító kékszemű kicsi lánynak :) .

 

 

 

 

  

 

Látogatóban - Henikénél - 2014. július első hete

Végre elérkezett a nap, amikor elindulhattunk messze, messze, messze kedves rokonainkhoz.

 

Keresztfiamnak, aki egyben Csanádka egyik keresztapja is,  immáron hét éve él Svájcban, és két évvel ezelőtti házasságát követően az elmúlt évben megszületett kicsi lányuk. Még akkor terveztük bátyámmal, hogy négyesben meglátogatjuk Őket, ám akkor Henike műtétei miatt nem került sor erre.

 

Karácsonykor hála már utazhattak, javult annyira Henike állapota, hogy végre találkozhattunk vele. Tehát akkor megtörtént az első gyömöszkélés, szeretgetés, ismerkedés, babázás... :) 

 

Az idén már februárban kezdtük szervezni, hogy az iskola befejezését követően, ha lehet, mielőbb mehessünk hozzájuk.  Végül július első hetében maradtunk, amihez tartottuk is magunkat.

 

Vártam, hogy Csanádka hogyan fogja "viselni" a sok utazást..., ám elképzelésen felül jó fiú módjára "túlélte" :) . Reggel fél hétkor már úton voltunk, és este kilencre érkeztünk meg.  Órában nem kevés, ám többször rövid pihenőkre meg-meg álltunk, és sajnos München előtt egy másfél órás dugót is kifogtunk, amikor épp én vezettem :(  ((Hálálkodott is bátyám eleget, hogy én voltam akkor épp soron.))

 

Megérkeztünk, és Henike még ébren volt, aztán pedig a sok új személy láttán kellően fel is ébredt, így bár fáradtak voltunk, ám ez a kicsi tündérke teljesen elfeledtette velem, és Csanádkával a mögöttünk lévő fáradalmakat.  Bátyámék, azaz a nagyszülők hamarabb kidőltek, de mi bírtuk a "gyűrődést". 

 

Indultunk, utaztunk, olykor pihiztünk, majd megérkeztünk :)
 

 

 

Aztán másnap korán indult a nap, ugyanis a kis motolla várta a babázásra jelentkezőket :) 
Nagyon jó kedélyű, sokat  mosolygó, vidám, kászta, izgő-mozgó, egyszerűen tündérbogyó Henike.

 

 

Persze a szeretgetők jelentkező soraiban nem volt hiány, így nagyon gyorsan elszaladt a napunk, miközben még egy programot is beiktattunk.

Elmentünk ugyanis Laufen-Uhwiesen-be, ahol nagy élményben volt részünk.  Többszörösen is.  Maga a hely a vízeséséről híres, sokan látogatnak el ide.  A környék nagyon szép, és a vízeséshez vezető út pedig hangulatosan, mondhatni gyerekbarát módon mindenféle kültéri padként is funkcionáló tehenekkel teli :)  Nagy élmény volt az alázúduló vízesés, amelyhez olyan közel tudtunk menni, hogy mondhatni bele tudtunk nyúlni a leeső vízesésbe.

 

 

Természetesen Csanádkának a tehén-had mindegyikét ki kellett próbálnia, majd a végére egy erejéig jómagam is kedvet kaptam :)

és "betörte" mind!!!

 

A robajt nem lehet visszaadni, és a reánk hulló vízpermet élményét sem,
ami a nagy melegben különösen kellemes volt.

 

 

Pfaffikonban sétálgatás,  játszótéren szórakozás, a tóparton kacsák és vizityúkok etetése, kavicsok dobálása, fagyizás..., és sok sok mosoly....

 

 

 

 

   

   

 

 

mondhatni mosolyhegyek :)

 

 

 

Apa, és leánykája :)  nagy a "szerelem".

  

  

 

Jártunk Luzern-ben is :) 

 

 

Volt időnk Zürichre is, klassz nagy séta, vonatozás emeletes vonaton, villamosozás, hegyremenet a kilátóhoz külön vonattal, ill a kilátóból a környék látványa.  Nagyon szép volt!!!

 

 

Az egyik kedvenc fotóm!  Csanádka a Zürich-i Operaház előtt.

 

  

 

 Csudijóóóóóó volt!
Csudijóóóóóóóóóóóóóóó volt!

 

NEm számít a sok utazás, mert az élményt már nem lehet elvenni tőlünk.

Henike egy öröm-bombon, és a progrmok is nagyon jól sikerültek és az égiek is kegyesek voltak hozzánk, ugyanis a hazautazásunk előtti este 9 után kezdett esni..., ami tartott az utunk egy részéig.

 

 

 

Cicukákkal ... :) :) :) - július 2.

Igazán nagy élmény volt a "nagy" vadakat közelről látni, és főleg ennyire közelre, hogy még simizni is lehetett mind az ötöt.  Még kihasználva a július végéig fennálló lehetőséget, nagy nagy utunk előtt egy kanyart leírtunk, amikor is Miskolcon moziban megnéztük az "Így neveld a sárkányodat 2." mesefilmet, majd haladva tovább Gyöngyösön az állatkertben még épp volt elegendő időnk, hogy a fő látványosságot, ill. a többi állatot is megnézhessük.

Apuci a rácson túl maradt..., hiszen félt ám rendesen :)  és inkább azt vállalta, hogy Csanádkát örökíti meg... egy talán soha vissza nem térő alkalom kapcsán!

... én is próbálkoztam, de a legszuperebb fotós pozitúra apcié volt a rácson túl... :)

Ahogy tovább haladtunk a kicsike cicuskáktól :) , és elénk tárult az alábbi látvány..., apci azt a könnyelmű kijelentést tette, hogy.... na most én következek (miközben sűrűn mutogatott magára) és én megyek most cicuskákat simizni ide beeeeee, és nyújtotta a telefont, hogy mi fotózzuk majd Őt ....
Ekkor azért Csanádka kellően nagyra is nyitotta a szemeit, és a rácsra kifüggesztett táblát mutogatta bőszen apucijának, ami figyelmeztette a látogatókat, hogy óvatosan ám a nagy vadakkal!!!!  :)  Apci!?!?  aztán a táblára hivatkozással letett kellően jó ötletéről.... (mit mondjak azért örültünk is ennek ám :) ).

Mosómacika és Csanádka egymást figyelik...

Szurikáta család néhány tagja...

Csanádka  és az ugrálóvár... érdekes, mert... mindig ígéretes, és örömteli a találkozásuk.