2019. december 28., szombat

SZÁMVETÉS

Visszaemlékezés a 2019-es évre.

DECEMBER 

Az ünnepek miatt decemberrel kezdem, majd visszaérek az időrendiség szerinti emlékezésre.

Idén is ellátogattunk Varga Istvánhoz, akinél ismét jól éreztük magunkat, és remek emlékfotók készültek.  A képeken is látható, hogy az előző évhez képest is mennyit nőtt Csanád!

ÉS AMI MINDEN BIZONNYAL ÉRZÉKELHETŐ
ÉS LÁTHATÓ AZ AZ, HOGY

IMÁDOM A FIAM!



   





  




JANUÁR

Megtanultunk korcsolyázni. Év elején a tavon kezdte Csanádka, majd eljártunk Barcikára a jégpályára. Néhány barcikai alkalom után jómagam is rávettem magam ...  (nem kis örömömre), hogy elkezdjek megtanulni.  Még nekem is sikerült.  Csanád fantasztikusan sokat fejlődött, és remekül tud már hasítani a jégen.


Aztán még sok-sok alkalom követte ezen elsőket... :)

Amikor az idő megengedte, azért a tóra is ki-kinéztünk :)

  



Féléves fellépés az ECDS tánciskolával

Az ÓMI-ban a szokásos iskolai féléves fellépés. Remek este volt. Sok örömmel, jó zenével.

 

 

 




Február 

Társultunk egy csapathoz, így eljutottunk Zakopane-Bialka-ra. Szép hely, a télhez képest túlzott meleg (+5-8 fok), és sok pálya volt a jellemző, ahol Csanádka megtanult siklani.  Nagyon hamar ment számára a kezdeti lépések után a lesiklás... Élvezte, hogy már a harmadik napon olyan helyeken jár, ahonnan nem kis ügyesség kell a lejövetelhez.   
Az indulás és megérkezés képei :)


  

A Hüttében jókat ettünk,  a gyerekek csoportos síoktatásban részesültek.
 
Olykor együtt is haladtunk, közös élményeket szereztünk :)
 

 


Csodálatos volt a hegy tetejéről hármasban, együtt lemennünk :)

 

A sípályarendszer :)  volt miből válogatni.


Kriszti nénivel, ill. felfelé ismét a hegy tetejére :)

 


 ÁPRILIS

Az iskolai versenyen harmadik helyezést ért el.  Nagyon örült az eredménynek, én pedig nagyon büszke voltam az elért helyezésre, ám leginkább az fogott meg, ahogy magáról a versenyről mesélt.
"Anyuci! úgy dobogott a szívem, hogy majd kiugrott! Aztán Judit (Csikász) nénire néztem, láttam.. nyugtatgat, és sikerült megnyugodnom!"


    


HÚSVÉT - nyuszi ajándék keresés :)  még idén megkereste...

  


MÁJUS

Május 1-jei fellépés az ifjúsági parkban.  Sok koreográfiát eltáncoltak!  Szerencsére az időjárás nagyon jó volt, és a gyerekek élvezték a nézők tapsát! 

 



  

Két fotó : iskolába és fellépésre indulós pillanat.  Szeretem mindkettőt.

   

Bandival egy jó kis biciklizést iktattak be a szép időre tekintettel.
  



JÚNIUS

Nagyon szép eredményt ért el Csanád a 6. év végére.

 

 



Az iskolai év zárása után az ERICA C dance school is befejező előadását tartotta
 a szokásos nagy siker mellett.  Nagyon ügyes volt Csanád is.



  

 




  


Elmentünk a tanyára egy kirándulás erejéig.




Egy utazás Pestre az apához történő menetel előtt.  
Természetesen gumicsmezőt is leltünk, és meg is vizsgáltuk.  :)


     


Zsomborral


Városüzemeltetés-Ózd  gyönyörű tervem 2. évének kiteljesedett pompája a Volny út kanyarjában.


AUGUSZTUS

Ismét egy évvel nagyobb számmal ünnepeltem a születésnapomat.




 SZEPTEMBER


 






Kiállítás Miskolcon a munkámból fakadóan. 


OKTÓBER



Virágos Magyarország díjátadóján!




Meglepetés egy szép őszi napon...  Brúnó tacsikánk és Gilbert cicánk.






 







Boris a kapuban


Kirándulás Gallyatetőre




NOVEMBER

Már másfél éve kézilabdázik is Csanád.
Korábban egy héten háromszor járt, most szeptembertől kétszer tud menni, ugyanis változtattak az időpontokon, és a harmadikra nincs lehetősége menni a tánc miatt. Szereti nagyon!
Sokat fejlődött, ügyesedett az elmúlt 1,5 év alatt.



2019. 11.11.  - Csanádkánk ma 13. éves lett.
Miskolcról hazaérve egy gyertyafújós sütizés :)



Szülinapos gokartozás




Városi versenyen a csapattal...  I. helyezés :)
Ujvári Balázs osztályfőnök felkészítése szép eredményt hozott!



Kazincbarcikán területi versmondó versenyen vett részt!
32 indult versenyzőből a 4. helyezést érte!  Ismét szép eredmény a társaival együtt!
Hamvas Rita tanár néni bizalmát, segítségét pedig nagyon köszönjük!


DECEMBER 

December 2-án leesett a hó! Aztán pár napra rá volt a testületi ülés, ahol nem tudtam jelen lenni... innen indult meg a lavina... :(  ami elsodort...



Az év végéhez közeledve mindig különös érzés fog el évek óta.  Ilyenkor több időt tudok itthon tölteni, és mivel az idő ilyenkor nem a kinti elfoglaltságokat támogatja, hanem inkább a benti kuckózást, így fényképet rendezgetek, gondolkodom, olvasgatok...

Ezek évek óta hasonlóan zajlanak. Az idei év azonban mindezeken többszörösen túl tesz, ugyanis sokszorosan több szabadidőm lett.  Megszűnik a munkaviszonyom 2019. december  31-vel.  Több, mint négy és fél év után.  A részletek megértése néhány sor után sem lenne lehetséges, így bele sem kezdek.  Egy biztos LENYOMATOT HAGYTAM ÓZD-on, mint a Városüzemeltetés intézményvezetője. A város formálásában, szebbé tételében, működtetésének javításában, a dolgozók foglalkoztatásában.  Voltak nagyon jó munkatársaim..., a többiek pedig szót sem érdemelnek (hála kevés volt ilyen :)  ).

A december 16. nap polgármesterrel történő egyeztetés (azaz a teljes csapatával) sokáig emlékezetes lesz számomra!  Hogy miért?  Mert hű tudtam maradni a tisztességemhez, becsületemhez! És csak ez számít!

Az élet szép! Vannak kevésbé jó periódusok, de szép!  
Vannak nehézségek, de szép! 
Az utolsó fotó az irodámban, még december 10-én készült :)  



Az ünnepek elszaladtak. Készülünk az új évre.



2019. január 1., kedd

Végre :)

Válogathatok a korábbi és az elmúlt 2018-as évünkből.

Szeretettel Neked kincsem .

Még annyit tennék mindehhez hozzá, hogy mérhetetlen örömöt jelentett neked a 2018-as év utolsó óráiban  e blogok bejegyzéseoből olvasni, képekét nézegetni, videókat "pörgetni".

Leginkább ez adta a löketet a folytatáshoz... :)











Boldog Új Esztendőt!  MINDENKINEK!

Hosszú idő maradt ki a bejegyzések sorából... túl hosszú is.

Ennek sajnos legfőbb oka a munkám.

2015 augusztusától sok minden változott a munkámat illetően, és a rám nehezedő feladatok miatt az életem azon elemei közül maradt el "dolgok"  amik számonkérése nem történt meg senki részéről.

Igen! nem volt számonkérés, de folyamatosan hiányzott, és mindig ott volt a fülem mellett a kispolcon, hogy de kár...., de jó lenne folytatni..., mennyire sajnálom, hogy nem vezetem....

… mert vezettem, vezetnem kellett mást...

Pontosan egy város igen nagy Intézményét, illetve annak számtalan feladatát irányítani, vinni a dolgait, valamint a facebook oldalát vezetem immár sok-sok év óta.

https://www.facebook.com/Városüzemeltetés-Ózd

illetve jelen vagyok, voltam Csanádkával a

https://www.facebook.com/zsuzsanna.nagy

Most azonban megpróbálom..., megpróbálom... az időmet ÚGY alakítani, hogy a már így is sok-sok elmaradt hét után felvéve a fonalat... beindítsam a magánsorok vezetését ismét itt a blogon.

És a legkedvesebb eseményeket, dolgokat megörökíthessem Neked kisfiam :)