2014. március 17., hétfő

Szélviharos hétvége - Tavaszodik :)


Bár a hétvége időjárása jóval kedvezőbb volt, mint egy éve, amikor még az ünnepeket is megzavarta a havazás..., és igen nagy káosz alakult ki egyes országrészekben...., azért jómagam a szelet feledtem volna, ugyanis szó szerint majdnem a fejünket levitte a helyéről azalatt a kicsinyke idő alatt, amiig levegőzés gyanánt, no és az új kinyiilt virágocskák megnézése okán rövidke időre kimerészkedtünk.

Tehát tavaszodik, avagy tavaszodna...!  Szeretem, mert minden most előbújó kicsinyke virágkezdeménynek a maga szép sziineivel nagyon tudunk örülni, ugyanis végre megtöri a képet, amit hetek, hónapok óta látunk magunk körül a kertben, a környezetünkben.

A szél nagyon kiszáriitotta a földet, mindenhol repedések. Nem volt kedvünk kint lenni soká babóccal, csak addig, amiig megkuksiztuk az új virágokat. Aztán Csanádka még ugrizott kicsit a fűben, kardozott kicsikét a rózsák karóival, labdázott, ugrókötelezett, aztán ... spuriztunk befelé a melegbe.  Még iigy is annyira telefújta a szél a fejem, hogy jó pár perceg  fájdogált is.  Természetesen Csanádkát  jól beöltöztettem, és iigy neki hála baja nem lett.




Este lefekvéskor még maga Csanádka emlegette, hogy milyen jó volt látni ma a sok szép sziines virágot!  :)


Ébredeznek ... :)
   

2014. március 15., szombat

Ma -- azaz március 15-én

Március 14-én este már az alvás előtti pillanatok voltak, amikor kiabált Csanádka, hogy anyuuuuuuciiiiiii: kiesett a fogam.  IIme:  és mivel maga Csanádka lökte ki azt a nyelvével, ezért a fogtündér 200 forintot adott érte neki :)  :) másnap reggelre.



Reggel megcsinálta babócka az iirás házi egy részét.
Gyakorlatilag másfél hónapja tanulják, ahogy a suliban mondják a : kis-iirott betűket.
Az eddigi nagybetűs irást  már nem is gyakorlják. 
Most haladnak, mint egy gyorsasági versenyautó :)


Amiig iirt Csanádka, én késziitettem ebédre a nudlit, és végeztem az egyéb teendőket.
Már több, mint a felét megette a kiszedett adagjának, amikor eszembe jutott, hogy késziitsek fotót. Elfogyott mind, sőt még második adagot is kért, pedig a levesből is jócskán fogyasztott.  :)  :)


Teljes virágzatában pompázik a névnapi orchideám mind a hat ága.
Gyönyörűűűű :)

Jelentem....

Már igyekeztem a blogba történő események bejegyzésének pótlásával.... és hála...  jól vagyok...,
bár még nem értünk a folyamat végére... Még mindig nem!
A fogászati kezelésem óta: kezdetben hetente egyszer jártam ún. elektromos kezelésre, most az elmúlt négy hétben kéthetente.  Aki tudja, hogy mit kell nézni, az még mindig látja, hogy van különbség..., de jómagam is az utolsó képen már alig látom a "nyomait" a fogászati gondjaimnak.
Még nincs lezárva a fogam, de remény van rá, hogy megmarad...  :)




Angol - :)

Ide már régóta járunk, ahogy arról már korábban is adtam hiirt, sőt még videó felvételt is volt amikor sikerült feltenni.  Csanádka változatlanul szereti a foglalkozásokat ... :)

Angol :  Szerda - 16.30 - 17.15.

Jó a csoport, és Zsanett nagyon jól kordában tartja a kis társaságot!




Úszás :) :)


Bizony-bizony... úszni is járunk :)  Nagyon szép uszodánk van, amit már régóta ajánlottam Csanádkának, hogy látogasson, de nem érett még benne az elhatározás..., miig nem az elmúlt időben folyamatosan Ő maga emlegette, hogy szeretne már menni..., és végül el is értük célunkat, immáron úszni is járunk, azaz jár Csanádka.  Tamás és Peti bácsi kedvesek, mindenre meg fogják taniitani, és a nyáron a nagy strandolások alkalmával már igazi kis úszóbajnok lesz a viizben.  Élvezi, szereti, és a végére úgy kisziivja a viiz, hogy a szokásos vacsi mennyiség majd másfél-kétszeresét eszi meg.  :)  :)

Úszás:  hétfő és csütörtök:  16.30 - 17.15 -  azaz 45 perc.



Csanádka épp a pad szélén várja a többiekkel, hogy kezdődjön az óra, miközben én fotóztam néhányat, és egy ismerős fiúcska véletlenül lelocsolt, amiről ő maga nem is tudott, azonban Csanádka látta, hogy csupa viiz lettem, én meg épp ezt az önfeledt örömöt örökiitettem meg Róla  :)

Tánc :)

Nos!
Ahogy az iskolai farsang alkalmával már utaltam rá, nagyon szeret mozogni, táncolni...., iigy elhatároztam, hogy teszünk egy kisérletet, arra, hogy hátha lenne kedve a városi művelődési központ tánctermében megtartandó Erica C táncstúdióba járni. Voltunk egy próbán, hiszen szerettem volna tudni az oktatótól, hogy ő mit gondol Csanádka mozgásáról, ill. Csanádka maga hogyan érzi majd magát ott a lányok között, hiszen nincs több fiú, csak ő egyedül.

Nem zavarta, sőt irtó jól érezte magát, és tele lelkesedéssel, mondhatni felpörögve jött ki a foglalkozásról.
Betti pedig csak mosolygott, és annyit mondott, hol voltunk mi eddig? Teljesen felszabadulva mozgott, csinálta a feladatokat, a mozgásokat, és amikor a zene beindult látta meg igazán Betti is, amit én is mindig érzek.  Csanádkának szerintem van érzéke a mozgáshoz, amiben Betti már egy alkalom, azaz az első óra után megerősiitett.  :)  :)

Heti két óra: hétfő és csütörtök - 16-17-ig, azaz 1 teljes óra. 

Még kezdés előtti képek, ugyanis foglalkozásra nem lehet bemenni, ami rendjén is van.  :)  :)
Természetesen van több leányka ismerős is, akikkel oviból, iskolából ismerik egymást.



Itthon pedig mutatja, mutatja, mutatja, és én pedig nagyon örülök az örömének.  :)  :)  :)

Palkónál - látogatóban - már az otthonában


Fogászati mizériám kezdete előtt egy héttel derült ki, hogy Palót műteni kell.  Ki kell venni a veséjét. Épp a szájsebészeti műtétem napján műtötték, és Ő is  Miskolcon volt, de nem lehetett bemenni hozzá két napig, ugyanis az intenziivre nyitott sebű személy nem mehetett be, és én sajnos annak számiitottam.  Még a fog-dokimat i megkérdeztem.  Azt mondta nem mehetek Palkó érdekében.  Igy a harmadik napon látogattuk meg Csnaádkával  a kórházban.  

Ezek a fénykép már itthon egy hete készült. Nagyon sokat, és nagyon jól javul hála Palkó, és a szövettani vizsgálat eredménye is megérkezett.  Negatiiv.  Nagyon örültünk mindannyian.  További gyógyulást, erősödést kiivánunk.  :)  Szeretjük Pali bátyját nagyon, és reméljük a jó idő, a sok séta visszaálliitja a műtét előtti állapotra fizikálisan. Látva a sebét, jómagam nem gondoltam volna, hogy ekkora vágást kellett "csinálni" a dokinak. Nem semmi, de már a seb is szinte teljesen begyógyult.

Már most is jól van, a kedve végig jó volt, és nagyon örül, ha megyünk hozzá! 





Szeretjük egymást mindig, de olyan jó látni a fényképen is a fiacskám arcát...,
ahogy hozzám búj, és átölel.

J vagy LY - mikor melyik?

Remek kis gyakorló füzetecskére bukkantam, amit nem tudtam,
és természetesen nem is akartam a boltban hagyni.

Biztosan nagy hasznát fogjuk még venni.



Ugyan kire?


Nos!  Csanádka kis fióka-fintoros mosolyával mutatta, hogy mekkora eprek teremnek már, miközben még igazán nincs is szép idő.  Megbeszétlük, hogy hol is teremnek, és kóstolás után pedig azt, hogy várunk a szabadföldi finom-édes példányokra, mert ennek édesiités nélkül kevés iize lett volna.  :(
Pedig az illata nagyon jó volt, azért is mertem  megvenni.

No de ugyan kire is gondolhattam?  Valaki esetleg tudja a megoldást!?  én igen!!!  :)  :) 


Névnapi virágaim... :)

Úgy tűnik, kicsit ismernek, és figyelnek rám!

Örültem, nem is kicsit..

... munkahelyemen... :)



... és otthon :)




Ha február, akkor - FARSANG


Nagyon várta Csanádka a farsangot, elmondása szerint a nyüzsgést, és a zenét, a "bulit".
Indulás előtt még otthon késziitettünk apcinak egy fotót, aztán próbálkoztam én az iskolában is, de ott alig sikerült olyat kattintani, ami nem volt/lett homályos az aktiiv mozgások miatt.  :)
A jelmezük: Liliputi emberkék :) 
Jó zenéjük volt hozzá, az nagyon sokat jelentett, és aranyosan mozogtak, ami miatt nagyon humorosra sikeredett a kis programjuk.

A negyedik cilinderes emberke Csanádka, akinek csiikos a kalap alatt látható ruhácskája, és boldogan mosolyog a kis lukon kifelé. :)
 

A tánc, ahol bár nagyon-nagyon igyekeztem..., csupán ez az egyetlen fotó az, ami legalább valami látszik.  Aranyosak voltak, és nagyon nagy tapsot kaptak, mert nagyon humoros volt az egész. :)


A mi  buli-királyunk a legvégéig kitartott osztálytársával együtt.
Nagyon jó volt látni, hogy milyen felszabadultan, boldogan táncolt, élvezte mindazt, amit lehetett :)
Belülről sokat, sokat mosolyogtam, és elhatároztam...., de erről majd egy másik bejegyzésben fogok szót ejteni, hogy mit is határoztam el..... :)  :)